Figyeld meg az életet: látsz valahol szomorúságot? Láttál már valaha depressziós fát? Vagy láttál már valaha szorongó madarat? Vagy idegbeteg állatot? Ugye nem? Az élet egyáltalán nem ilyen. Csak az ember tévedt el valahol.
Ül a vékony Mária És ölében a Fiú Szélefuvásnyi gyenge zajt hall Összerezzen: itt az angyal S ő is tudja: minden angyal Iszonyú Iszonyú szél volt márciusban Nagy piros égbolt szél-parázs Nem volt este hogy lehussant S óriás volt óriás Szél-borzolta sas-szinü szárnya Be sem fért a cseppnyi házba És a szeme barna árnya Vadmadáré karikás Hogy dülöngött az a ház Jött az ajtón ablakon jött fedélen és falon Mész között kő között Négy égtájról körbefújó Szélsuhogásba öltözött Most az angyal hóban áll És a hó most térdig ér Egymagában áll a háznál Némábban a némaságnál Hóba tűzött régi nádszál Hó-belepte sziklevél
.megfagyott nyomok.
lakatlan kő, hever a hátam, emlékek nélkül, nélkülem, az évmilliók halott hamujában. Hideg szél fújdogál.