2008. dec. 6.

Erdei manók süvege bukkant fel pár koszos kis cipőben





6.
Meleg nosztalgia. Habos együttlét. Csokiszinfónia. Gyermeki öröm. Édes szabadság. Mértéktelenül.


-köszönöm-




2008. dec. 5.

Az egyetlen fontos dolog, amikor elhagyjuk ezt a világot, azok a szeretet-nyomok lesznek, amelyeket hátrahagyunk.

3.

Reményik Sándor - Örök szerelem

Egy bükk és egy fenyő.
Úgy összeforrtak ők,
Ahogy csak lelkek forrnak össze néha,
Egymást halálig híven szeretők.

A bükk a nő,
A fenyő tán a férfi.

Ez áll szikáran, míg a bükk elomló,
Ölelő karjaival átaléri.

Úgy látszik, mintha reáomlana,
Pedig támasztja, mint a fenyő őtet.

S övezi csendes napfény-glória
A vihar ellenébe szegü
lőket.


Így öregedtek meg:
Egy örök ölelésben.
Ölelkeznek a törzsek, koronák,
Ölelkeznek a gyökerek a mélyben.


Mikor kezdődött ez az ölelés?
Ez volt a növekedésük célja, iránya?
Egymáshoz simult itt már hajdanán

Két Isten ültette pici palánta?

S ahogy a törzsük hatalmasodott:
Úgy lett szerelmük is hatalmasabb,
Törzsüket bronzzal ötvözte
körül
A felkelő és lemenő nap.


E mozdulatlan, néma szerelem
A

jót s a rosszat most is együtt állja.
S egyszerre csap le majd a fejsze rájuk:
Az emberbőrbe bújt Halál kaszája.


4.


"Mi, veletek ellentétben, nem

a tudásra törekszünk; a teljesség teremtményei

vagyunk, és a más

ok iránt érzett együttérzésünk minden egyéb érzelmünknél erősebb. Magunkra vállaltuk a tanítók és a hírvivők szerepét.

A mi tanításunk azonban nem hasonlít az emberekéhez;

mi szeretet és játék által tanítunk."

5.


Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy Õ mindig ott járt énvelem.


De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.

Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
"Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.

S most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma
látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben?"


Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett:
"Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt.


2008. dec. 2.

Adventi lélekpiramis


2.

Annyi út, annyi rejtély ötvöződik benne. Apró rétegei ráncként üzennek a sorsküzdelmeiről, évgyűrűként a sok ezer évről, mióta megszületett. A csúcsa a legtörékenyebb, de legfényesebb is, hiszen itt találkozik minden egyes alkotóeleme, a nap sugaraival. Mélységében harmónia, melegség és biztonság lakozik. Óv minket életeken át.
-köszönöm-

2008. dec. 1.

Advent

1.
- Éppen erre a vízre szomjazom - mondta a kis herceg. - Adj innom...
Egyszerre megértettem, hogy mit keresett! Ajkához emelte a vödröt. Hunyt szemmel ivott. Olyan volt ez, mint egy ünnep. Ez a víz más volt, több volt puszta italnál. A csillagok alatti vándorlásból született, a csiga énekéből, a karom megfeszített erejéből. Olyan jólesett a szívnek, mint egy ajándék. Mikor gyerek voltam, így aranyozta be a karácsonyi ajándékot a karácsonyfa fénye, az éjféli mise zenéje meg a mosolyok varázsa. - Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam. - Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák...
- Minden bizonnyal - feleltem.
- Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni.

-köszönöm-