A tanítványok elmerülve vitatkoztak
Lao-ce mondásán, amely így hangzott: "Akik tudják, nem mondják. Akik mondják, nem tudják." Amikor a Mester belépett, megkérdezték,
pontosan mit jelentenek e szavak.
Ő azt kérdezte tőlük: - Melyiketek ismeri a rózsa illatát? Mindegyikük ismerte. Erre azt mondta a Mester: - Most foglaljátok szavakba! Mindegyikük hallgatott.

Figyeld meg az életet: látsz valahol szomorúságot? Láttál már valaha depressziós fát? Vagy láttál már valaha szorongó madarat? Vagy idegbeteg állatot? Ugye nem? Az élet egyáltalán nem ilyen. Csak az ember tévedt el valahol.

ars poetica

„Esti boldog volt. Boldog volt, hogy másnak nézték, mint ami, talán olasznak is, de mindenesetre másnak, egy idegennek, egy embernek s tovább játszhatta szerepét, kiszabadulva abból a börtönből, amelybe születésétől fogva bezárták”

„Mindenki vagyok és senki. Vándormadár, átváltozó művész, bűvész, angolna, amelyik folyton kisiklik az ujjak közül. Megfoghatatlan és átfoghatatlan”

Gondolatok Babits Jónásáról

Igen, mindannyiunkban ott bújik Jónás, ez a halbűzös próféta.

És a cetet sem lehet „megúszni”. EZ is kell az egészhez, így hát nem is megkerülhető. Ugyanis a cet gyomra a felismeréshez vezető út egyik fontos megállója. A mélységet is meg kell járni, hogy a megvilágosodást elérhessük, és értékelni tudjuk egyáltalán. A magunk mélyét kell végigbarangolni, hogy a magunk titkát kifürkészhessük.

És mi a magunk titka? Mirevalóságunk, hivatásunk, rendeltetésünk, sorsunk ismerete. Belátása és felvállalása annak, hogy mivégre is időzünk mi itt ezen a világon.

Igen, mert Jónások vagyunk, nyüszítünk a cet gyomrában, mint Babits prófétája tette, kézzel-lábbal hadakozunk a sorsunk ellen, mert sok vagy mert kevés, mert könnyű vagy mert nehéz, mert mostoha vagy épp túl kíméletes…

De kicsinységünk, nyomorúságunk gyönyörűsége az, hogy egyszer mégis ráismerünk benne az egyszeriségre is, saját megismételhetetlen, gyönyörű mivoltunk soha vissza térő, diadalmas egyszeriségére.

Jónások vagyunk: sorsunk van, amelyet fel kell vállalnunk, végbe kell vinnünk. És ezt senki, de senki meg nem teheti helyettünk.

Jónások vagyunk: először talán szökünk a hívó szó elől, de azt is azért tesszük, hogy végül minél teljesebben átadhassuk magunkat neki…

/Fabulya Andrea/

Részese szeretnék lenni saját életemnek

- „Nagy tervekkel léptem ki a nyílt mezőre,De ott csak füveket s fákat találtam!”

- Pipet, az isten szent szerelmére, ez nem az a téma, amit ma…

Nem rezzen az arca, mikor megfordítja önarcképét,és a fehér üres lapról felolvas egy nem létező újsághírt.

- „Tegnap du. 2 órákkor szinte a földkerekség minden nagyvárosábanÓriási tüntetés zajlott le. A felvonulók tábláikra a következőt írták:Euripidész, Bartók, Dante, Raffaello, Dosztojevszkij, Shakespeare.A tömeg mindenütt némán vonult, fölöttük szelíden, mintegy kíséretül,Bach-korál úszott…”

A pincérnő nézi asztalunkat. Talán egy titkos alagutat keres, ahol menekülhetne.Ezek után fel kell robbantanom a pillanatot.

- Soha nem gondoltál arra, hogy lusta vagy?

-Egyetlen embert kell megelőznöm. Önmagamat – mondja Huszárik. -
És kinek van ideje erre rajtam kívül?

/Szász Péter interjúja Huszárikkal ---részlet/

Huszárik Zoltán - Elégia (1. rész)




Huszárik Zoltán - Elégia (2. rész)

-Mit tart életében, önmgaga életében a legfontosabbnak?

-A szeretetet. kevés igazi olvasmányélményem volt a Biblián kívül, azt többször is végigolvastam, a Pál apostol levelei számomra a legnagyobb igényű olvasmányok voltak. Ezt a szakmát, amit én művelek, irígység, féltékenység veszi körül. Én senkire sme haragszom.

-Mi ad örömöt napjainak?

-Olvasok és zenét hallgatok. Szerencsés helyzetem van, viszonylag jól rajzolok, tehát megélek. Nem fogok mindenáron filmet forgatni.

-És miylen áron fog?

-Csak akkor, ha megszólalni lesz kedvem.

-Milyen embernek ismeri önmagát?

-Magamat nem ismerem, ezért csinálok filmet.

-Ha egy filmrendezőről készítene filmet, akit Huszárik Zoltánnak hívnak, mit tartana a legfontosabbnak közölni róla?

-Amit Flaubert mondott: Bovaryné én vagyok.

-Nem csábítja ahalhatatlanság?

-De. Az ember legalábbb egy lábnyomot akar hagyni maga után, nem többet. (...)

-Tehetséges embernek tartja magát?

-Nem tudom. Csak annyira, mint egy madár. ha kedve van, énekel, ha nincs kedve, hallgat.

-És a repülés?

-Az izgat! A repülés adottság, nem képesség. Ha nem tud repülni, nem madár. Szárny nélkül élni nem lehet, vallotta Weöres Sándor.

-Ha egyetlen szóval kellene jellemeznie eddigi életét, melyiket választaná?

-Őszinteség.

-Milyen erők mozgatják?

-Könnyű a válasz: csinálni valamit! Mert szerintem művészet csak az lehet, amit még nem mondtak ki. A teremtő megelégelte a hatodik napon, hoyg rendben a világ, s a művészek, akik jöttek a teremtő után, elégedetlenek voltak azzal, amit a teremtő véghezvitt. Én a hét nyolcadik napját szertném megcsinálni.

/Kurcz Béla interjúja/

Ha nem Kosztolányi alteregója, akkor az enyém..

"Esti Kornél becsap téged is, oh olvasó, vigyázz: úgy tesz, mintha csak játszana veled, mintha csak véletlen ötletek furcsa pillangóit röptetné szemed előtt, de ha nem vigyázol eléggé, nem veszed észre, hogy a furcsa játék alatt sokkal mélyebb, értékálló dolgok vannak finoman és elmésen elrejtve. A tükre torzít, de nézd meg a torzképet: igazat mutat. Ne feledd el, a játék nemcsak hiábavaló időtöltés, annak, aki játszik, komoly dolog is, amibe épp úgy beleviszi egész lényét, mint bármi nagy munkába."

/Schöpflin Aladár/

Aki megtanult az állatok , a lélek és Isten nyelvén.

"Uram,
Tégy engem a békesség eszközévé, hogy a szeretet melegét árasszam ott, ahol a gyűlölet pusztít, hogy megbocsássak ott, ahol a bűn tombol, hogy egyesítsek, hol a szétzúzás diadalmaskodik, hogy igazságot hozzak, ahol tévedés van, hitet, ahol sötétség van és örömöt, ahol szenvedés van.
Nem azért, hogy engem vigasztaljanak, hanem, hogy én vigasztalhassak másokat, nem azért, hogy megértsenek, hanem, hogy én értsek, nem azért, hogy szeressenek, hanem, hogy én szerethessek.
Csak ez a fontos. Mert midőn adunk, ugyanakkor kapunk. Megbocsátunk, és bocsánatot nyerünk. Meghalunk, és új életre ébredünk. Ámen."

/Assisi Ferenc/