Végigszennyezni lépteiddel, egy flaskát utaztatva a városon, és megpihenni a rakparton? Egy állam alapítására hivatkozva, beszállni a hömpölygésbe; leülni és miközben mindenkit elvarázsolnak a fények, amelyek minden évben megtörténnek ugyanúgy, és egy 15 percnyi önálltatás közben: sírni? Sírni könnytelenül, azon hogy élsz? Hogy most ez a pár perc csak a tiéd, és megfeledkezhetsz a gondjaidról? Sírni, hiszen most mindenki arra figyel, milyen szépen hullnak alá éhező gyermekek falatjai? Milyen gyönyörűen is halnak meg az élet apró csodái, milyen gyors szempillantás alatt?Aztán lenézni, a víztükörre, ahol a játék igazolja önmagát. Ha téglát hajítasz tükrödre, attól még ugyanaz maradsz, csak nem vágja közvetlenül a képedbe... Érdemes egy kicsit, a nagy "ünneplésben" a visszhangokra figyelni. Mintha háború dúlna... Ágyú-könnyek sikítanak, miközben a jóllét kifeszíti az emberek száját... Végül rohanni, el innen, a soha meg nem szűnő tömegből. Menekülni. Biciklivel felháborodást okozni, cikázni a madárijesztők között...madártalanul...Elered az eső, óriási vihar tisztítja meg a sok szennytől a várost, hulladékgyűjtő lakásokba terelgetve azt, ami üres.
