"Akkor kezdem el...

...mikor más már befejezte..." * És igen, egész életünkben, minden tettünkkel ássuk sírunkat, hogy majd a végén belefektessenek mindabba, amit alkottunk, amit tettünk, és abba is amit nem mertünk meglépni, de meg kellett volna, minden hibánkban, imánkban, és megtérésünkben ott pihenünk majd. Pár földfordítás, egy szikla, 8 szám, egy név, talán egy kép, elszáradt virágok jelzik majd: te is éltél.. És akik nem foglalkoztak veled eleget életedben, azok majd virágokat hordanak egy emléknek, egy földön maradt semmidnek. És most komolyan... Ezért mozogsz még? Ezért nem teszed meg, ezért akarsz olyan tökéletesnek, és nagynak látszani? Ezért veszed fel a maszkodat minden egyes nap, és nem mered megmutatni ki vagy valójában? Legalább addig dobd el, legalább addig élj egy kicsit rendesen, míg nem csak egy múló virág vagy mindenki számára.... Az én testem miután a tűz megégette, a szél hordja el a földről a vízbe.... És a lelkem...Élve...Ugyanez történjen vele Istenem! Tisztítson meg minden ebből a Sírásó életből...Nem akarom halottaimat..és ha már minden ennyire megfordult, én hadd állhassak szilárdan!

Nem görbülhet egyetlen hajukszála,
őrzöm legkisebb ráncaik
a kőzeteknél konokabban
az ítéletnapig.
Könnyeik szivárgó erekben
szemérmesen bujdosnak bennem,
és feneketlen tavat ásnak
a mindentudó hallgatásnak.
Hajnalig síró szeretőkben
némul el így a szerelem,
s már nem is ők karolják egymást,
a halhatatlanság ölel!
Egy egész örökkévalóság
őrzi mindannyiuknak sorsát;
rendíthetetlen, mint a kőzet,
már nem is én ölelem őket.