Igen, mindannyiunkban ott bújik Jónás, ez a halbűzös próféta.
És a cetet sem lehet „megúszni”. EZ is kell az egészhez, így hát nem is megkerülhető. Ugyanis a cet gyomra a felismeréshez vezető út egyik fontos megállója. A mélységet is meg kell járni, hogy a megvilágosodást elérhessük, és értékelni tudjuk egyáltalán. A magunk mélyét kell végigbarangolni, hogy a magunk titkát kifürkészhessük.
És mi a magunk titka? Mirevalóságunk, hivatásunk, rendeltetésünk, sorsunk ismerete. Belátása és felvállalása annak, hogy mivégre is időzünk mi itt ezen a világon.
Igen, mert Jónások vagyunk, nyüszítünk a cet gyomrában, mint Babits prófétája tette, kézzel-lábbal hadakozunk a sorsunk ellen, mert sok vagy mert kevés, mert könnyű vagy mert nehéz, mert mostoha vagy épp túl kíméletes…
De kicsinységünk, nyomorúságunk gyönyörűsége az, hogy egyszer mégis ráismerünk benne az egyszeriségre is, saját megismételhetetlen, gyönyörű mivoltunk soha vissza térő, diadalmas egyszeriségére.
Jónások vagyunk: sorsunk van, amelyet fel kell vállalnunk, végbe kell vinnünk. És ezt senki, de senki meg nem teheti helyettünk.
Jónások vagyunk: először talán szökünk a hívó szó elől, de azt is azért tesszük, hogy végül minél teljesebben átadhassuk magunkat neki…
És a cetet sem lehet „megúszni”. EZ is kell az egészhez, így hát nem is megkerülhető. Ugyanis a cet gyomra a felismeréshez vezető út egyik fontos megállója. A mélységet is meg kell járni, hogy a megvilágosodást elérhessük, és értékelni tudjuk egyáltalán. A magunk mélyét kell végigbarangolni, hogy a magunk titkát kifürkészhessük.
És mi a magunk titka? Mirevalóságunk, hivatásunk, rendeltetésünk, sorsunk ismerete. Belátása és felvállalása annak, hogy mivégre is időzünk mi itt ezen a világon.
Igen, mert Jónások vagyunk, nyüszítünk a cet gyomrában, mint Babits prófétája tette, kézzel-lábbal hadakozunk a sorsunk ellen, mert sok vagy mert kevés, mert könnyű vagy mert nehéz, mert mostoha vagy épp túl kíméletes…
De kicsinységünk, nyomorúságunk gyönyörűsége az, hogy egyszer mégis ráismerünk benne az egyszeriségre is, saját megismételhetetlen, gyönyörű mivoltunk soha vissza térő, diadalmas egyszeriségére.
Jónások vagyunk: sorsunk van, amelyet fel kell vállalnunk, végbe kell vinnünk. És ezt senki, de senki meg nem teheti helyettünk.
Jónások vagyunk: először talán szökünk a hívó szó elől, de azt is azért tesszük, hogy végül minél teljesebben átadhassuk magunkat neki…
/Fabulya Andrea/
