- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép,
tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te
pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott
nap egy kicsit közelebb ülhetsz...
"Ha szeretlek, beléd bújok, körülnézek benned. Először mintha egy idegen országba érkeznék, aztán, amikor befogadsz, egyre ismerősebb leszel. Megértem, milyen neked, egy másik Én-nek lenni, sőt egy kissé én is Te leszek. Már látom, mi fáj neked, keserves és boldog emlékeid mintha az enyémek lennének. Ki tudok nézni a szemeden, onnan látom most magamat - és megismerem a múltadat, a sorsodat, örömeidet és rögeszméidet. Ráhangolódok gondolataid hullámhosszára, s veszem szíved kódolt adásait.Ha a szíved gyorsabban ver, az én szívem is hevesebben fog dobogni.
És ha valamitől félsz, én is szorongani kezdek, és lehet, hogy megértjük, mitől félünk mindketten.
De mindez csak akkor történhet meg, ha beléd bújok.
Kívülről senki sem ismerhető meg.
Csakis belülről.
Belülre pedig csak úgy jutok el, ha kinyílsz és befogadsz, s ha lényemet szélesre tárom, mint egy bő köpenyt s átölellek magammal.
Ha valóban szeretlek, tudom, ki vagy.
És, csak ha tudom, ki vagy, szerethetlek igazán.
Ha átéljük egymást."
"...Megismerni csak akkor tudlak, ha részt veszek benned, ha belülről éllek meg. Ha nemcsak látlak és tudok rólad, de érezlek is - ha "én" minden idegszálammal megtapasztalom milyen "te"-nek lenni. Ezt nem lehet kívülről, csakis belülről. A megismerés a "jártál bennem" - "jártam benned" kölcsönös élménye. Ismerem a titkos utcáidat, lelkedet és tested rezdüléseit, érzékenységed, magányodat, vadságodat vagy félelmedet - azt, hogy mersz-e szeretni egyáltalán. Tudsz-e adni s elfogadni? - most derül ki valójában. Mert amit adsz, most azt magadból adod. A titkaid adod - amit féltesz, amit rejtesz, azt adod - és azt fogadod el tőlem is."
/Müller Péter/
/és most beidézhetném a Pierda folyó partján ültem, és sírtam c. könyv egészét, de ez nem áll módómban/
