törött szárnnyal a gyógyulásban

Fentről látni. Vigyázva merni. Csak a másikra figyelni, miközben ő rád figyel. Szállni. Messze a tömeg felett. Csillaggá válni pár pillanatban. Élni a jelekben. Nyitni befogadva. Megérteni és újra elfelejteni. Létbizonytalanságban, megérinthetetlenségben, falaimba ütközve, korlátoltan a Semmiben egyedül a Szeretettel. Mely a végén mindig győz. Álmaimban...

"Tudod, arra gondoltam, olyan az élet,
mint ami megrekedt,
valamikori tiszta víz,
ami nem tud továbbfolyni,
hinta, ami oda, vissza, oda, vissza,
soha nincs tovább, se le, se fel,
valaminek történni kell,
hogy valódi mozgásba jöjjön az élet,
ne csak kilengése legyen,
fájdalmak, és örömök,
a legnagyobb is közülük messze a pokoltól,
a pokol fájdalmától, messze a mennyországtól,
a mennyország boldogságától,
az inga mindig egyformán leng,
a legnagyobb fájdalom a születés és a halál,
a legnagyobb öröm az élet,
de talán szüksége van a fájdalomra,
anélkül elszürkül, a pokolig kell eljutni annak,
aki a mennyországra vágyik,
egymást teszik,
a pokol a mennyországot,
a mennyország a poklot,
talán azért fáj ennyire a szerelem,
hogy egyszer mennyország lehessen."